2012. május 29., kedd

ÉJ 3. rész

 Claire

   Másnap reggel -, vagyis inkább 11-kor – mikor felkeltem úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek. Előző nap munka után még elmentem edzésre a titkos kis csapatunkba, ahová a Seattleben lakó morák közül jártak. Miután kiderült, hogy tudok hozni magammal egy dampyrt, aki nagyon jól harcol, se perc alatt bevettek maguk közé. Mivel eddig legjobban csak a mágiával való harcolást tanulgatták.
   A nehezebb része a dolognak már csak Ardanthe meggyőzése volt. Ő a nagymamám második házasságából – egy dampyrhoz ment feleségül - született gyermeke, azaz a nagybátyám. Régen testőrként dolgozott, de elege lett a főnemesekből és lelépett. Később négy barátjával létrehoztak egy saját striga vadász csoportot. A legtöbben megvetették őket, én nem. Messze álltak azoktól, akik ész nélkül belerohannak a halálba, hogy megmutassák milyen kemények. Okosan kitervezve győzték le a magányos strigákat vagy a pár főből álló csoportjaikat. Ennek ellenére engem legszívesebben eltiltott volna a harcolás megtanulásától.
   Bár amellett van, hogy a morák is tudják megvédeni magukat, de szerintem attól fél, valami ostobaságot csinálok, mert azt hiszem, tudok magamra vigyázni. Persze ennek semmi értelme, hiszen amúgy is bajba szoktam keveredni, főleg a túlságosan kíváncsi természetem miatt. De még talán attól is tartott, hogy be akarok majd állni közéjük strigákra vadászni. Ez viszont meg se fordult soha a fejemben, egyszer már sikerült találkoznom strigákkal és csak Ardanthénak meg a csapatának köszönhetem az életem. 
   Csigalassan készülődtem, olyan fáradt voltam. Vajon meddig fogom bírni egyszerre a munkát, az edzést és az egyetemet? Főleg mikor már az első nap után vissza tudnék esni az ágyba. Több alvásra vágyott a testem, nem csak pár órára.
   Becsuktam a koliszoba ajtaját, és lerohantam a lépcsőn. A napsütés még a napszemüvegen keresztül is zavart. Néha kifejezetten utáltam, hogy emberi napirend szerint kell élnem. Egyenesen a parkoló felé vettem az irányt, ahol Ardanthe várt egy fekete Range Roverben. Világosbarna, rövid haját beállította és a kék szemei csillogtak a jókedvtől, ami hatalmas mosolyán is látszott.
   - Hali – köszöntem. – Nem törölnéd le a vigyort az arcodról!
   - Héé, most mi rosszat csináltam? Kijövök érted, erre ezt kapom?
   - Igen, mert rajtam nevetsz – vágtam rá megjátszott felháborodottsággal, ő csak megvonta a vállát.
   - Előre megmondtam, hogy ez lesz.
   Megcsóváltam a fejem, de én is mosolyogtam. Hajnalban mikor hazahozott felajánlotta, hogy értem jön, mert el fogok késni. Tényleg igaza lett, délben kezdődik az első órám, szóval húsz percünk maradt odaérni a félórás út helyett.
   Hátrahajtottam a fejem és becsuktam a szemeimet. Persze Ardanthe miért hagyta volna, hogy pihenjek?
   - Biztos járni akarsz edzeni?
   - Ne is reménykedj! Tele vagyok lila foltokkal, de ez csak annyit ér, hogy keressek egy másik partnert. – Elhúztam a számat, ahogy a tegnapi partneremre gondoltam, ő aztán nem fogta vissza magát, aminek meg is látszik az eredménye.
   Megcsóválta a fejét, de aztán hagyott pihenni kicsit. Végül negyed órás késéssel indultam el a terem felé, ahol az első órám van. A tanár a művészettörténetről magyarázott, ami amúgy érdekelni szokott, de most alig volt erőm ébren maradni.
 

   A napom további részében is végigkísért a fáradtság. Épp a pultnak dőlve vártam a nyitást, míg Anna egyfolytában duruzsolt.
   - … Mit szólnál hozzá, ha ma te állnál a pult mögött? Szerintem Adrian ma is benéz majd, olyan szívesen lennék a helyedben. Amúgy miket mondott?
   Úristen, ezt a csajt le kéne lőni.
   - Ha nem szól érte a főnök, nekem mindegy – vontam vállat. Az utolsó kérdésére semmi kedvem nem volt válaszolni, abból csak újabbak jönnének.
   - Dehogy – legyintett. Az arcán hatalmas mosoly terült szét. – Míg mindegyikünk normálisan végzi a munkáját, addig nincs semmi kifogása. – Kíváncsi voltam Anna nem fog-e a munkája helyett inkább flörtölni minden asztalnál, ahol pasi van.
   Így aztán beálltam a pult mögé, amikor Anna kinyitotta a bárt. Az első pár órában nem volt sok vendég, ami kevés munkával is járt. Italt töltöttem egy vendégnek, felnézve pedig Adriant pillantottam meg, aki pár üléssel arrébb foglalt éppen helyet. Mivel senki más nem várt kiszolgálást a pultnál rajta kívül, odamentem elé.
   - Mit kérsz?
   - Valami erőset, rád bízom – vetette rám szexi mosolyát. Találomra töltöttem neki egy üvegből, vodkát kapott.
   A helyiség másik végéből észrevettem Anna féltékeny pillantását. Nagyszerű, gondoltam, emiatt az öntelt alak miatt még a munkatársam haragját is meg fogom szerezni.
   - Hogyhogy nem a megszokott asztalodat választottad – fordultam Adrian felé.
   - Itt jobb a társaság – vonta meg a vállát. -  Na és, hogy kerültél a Fortune bárba?
   - Egyeseknek dolgozniuk kell, hogy el tudják tartani magukat.
   - Mik ezek a sértő előítéletek velem szemben? – kérdezte megjátszott megbántottsággal. – Elhívhatlak egy vacsorára, hogy megismerhesd az igazi Adriant?
   - Bocs, de nem érek rá – utasítottam vissza.
   - Egyszer csak be tudod zsúfolni a napirendedbe – váltott kérlelő szemekre, amik hihetetlenül csábítóak voltak és be kellett ismernem milyen jól néz ki.
   - Talán – vigyorogtam rá önkéntelenül mielőtt odébb mentem egy másik vendéghez.
   Ahogy teltek az órák úgy lett egyre zsúfoltabb a hely és egy perc szabadidőm se maradt. Felkeltette a figyelmemet a hátsó rész, ahová eddig csak morákat láttam bemenni. Anna azt mondta, mikor megkérdeztem tőle tegnap, hogy nem szabad nekünk se odamennünk. Ez persze csak fokozta a kíváncsiságomat, egyedül az tartott eddig vissza a bekukkantástól, hogy a kirúgást kockáztattam volna vele.
   - Azt hiszem nekem ideje búcsúznom – nézett szomorúan Adrian, mikor odaadtam neki az italát. Értetlenül néztem vissza rá, mire a hátsó ajtó felé mutatott. Miért nem lep meg, hogy ő is benne van?
   - Mi van ott? – kérdeztem.
   - Szerencsejátékok – vont vállat.
   - Óh… - Csalódottság öntött el, ebben semmi érdekes nincs. Bár azt nem magyarázza meg, miért nem mehetünk mi oda. – Még egy rossz szokás? – csóváltam meg a fejem.
   - Valamiből meg kell élni – vigyorgott, aztán egy kacsintás után útjára indult.
   Az órára pillantottam, szerencsére lassan az én műszakom is lejár és mehetek haza aludni, ma edzés sincs, aminek most kivételesen örültem. Az utolsó szűk óra viszont lassan telt, Anna gyilkos szemekkel méregetett akárhányszor jött a rendeléssel. Elhatároztam, hogy beszélni fogok vele.
   - Haragszol rám? – kérdeztem tőle az öltözőben.
   - Én csak… Hagyjuk, úgy látszik, te jössz be neki. – Felöltötte szokásos mosolyát, de láttam, hogy még mindig bántja a dolog. - Elhívott randizni?
   - Ja – válaszoltam közömbösen. – De engem nem érdekel.
   - Na persze. Menj el!
   Erre döbbenten néztem fel rá a táskámba való pakolásból.
   - Tudni akarom, hogy milyen – vigyorgott. – Ha meg tényleg nem akarsz tőle semmit, egy rosszul sikerült randi után biztos leszáll rólad. Akkor talán engem is észrevesz – tette hozzá fanyarul.
   - Majd gondolkozom rajta – sóhajtottam nagyot.
   Elköszöntünk egymástól. Úgy gondoltam gyalogolok egyet, közben tudok gondolkozni. Na, nem mintha nagyon közel lett volna a koli, csupán negyven perces séta. Viszont tíz perc se telt el, mire megbántam. Most egyedül és ilyen későn tűnt csak fel, milyen ijesztő ez a városrész. A régi házak között sötét és keskeny sikátorok kígyóztak, egyfolytában úgy éreztem, mintha valaki figyelne. Megszaporáztam a lépteimet, így majdnem fél óra alatt már nyitottam a szoba ajtaját.
   Csendben összeszedtem a tusoló holmimat, hogy ne keltsem fel a szobatársamat, Emmát. Pár alkalommal elég volt a letolása és igaza is van, más ilyenkor aludna. Mondjuk én még most se tudtam teljesen átszokni az emberi napirendre, ezért jólesett a félig éjszakai élet. A meleg víz segített elűzni a rémképeket. Gyorsan belebújtam az alvó hosszú pólómba és visszaosontam a szobába. De az álom nem jött olyan gyorsan, helyette azok a gondolatok, amiken útközben kellett volna agyalni. Mint például, hogy akkor elmenjek-e valamikor Adriannal? Dühösen forgolódtam jobbra-balra, míg végül sikerült győznie a fáradtságnak.          
 

4 megjegyzés:

  1. Szia Cathy! Fantasztikus fogalmazásod van, szerintem szuper fejezet lett ^^ Jól használod a szavakat, az biztos ^^ :D Ha lesz egy kis időm, elolvasom a többi fejezetet is és akkor bővebben ki tudom fejteni a véleményem, még ismerkedek a történettel. A szereplők nagyon szimpatikusak és a blog is szép, rendezett:D
    Puszi: niiki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm :) Hát remélem a másik két fejezet is tetszeni fog :) bár nem tudom, mikor jön új :D de ha gondolod benézhetsz a másik blogomra is ott teljesen saját a történet, amit írok :)
      Pusszy

      Törlés
  2. Szia!
    Nekem nagyon tetszik a történet! Szuperül írsz! Jó lenne, ha folytatnád, nagyon izgi. Imádom Adriant, és Claire is szimpi! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy tetszik és köszönöm. :) Most nyáron bele akarok húzni az írásba, így hogy végre túl leszek az érettségin, szóval lehet ezt is folytatom majd, még nem tudom. :) De ha nem, akkor is ott van az egész történet, ha nem is olyan bőven. ;) Adriant csak imádni lehet. *-* :D
      Puszy, Cathy

      Törlés